vasárnap, október 03, 2004

Tegnap nem tudtam blogozni, mert sok volt a munka itthon, a fal a ház mögött már majdnem kész van, még takaríttottunk a ház körül, a házban, este inkább Bibliát tanulmányoztam, s kellett kezdjem a pakolást is, mivel ma megyünk apummal Kolozsvárra. S most itt még közöttem és a monitor között is egy halom cucc van, meg az ágyamon, meg az asztalomon, meg a földön, meg a székeken, meg az éjjeliszekrényen, meg az ágyneműtartón mind csak ruhák, könyvek, cd-k, írószerek, számológép, s mindenféle, ami kell majd nekem Kolozsváron.
(Remélem, még ma sikerül ott beszerelni az internetet.)

Amúgy jó volt a gyülekezetben, áldott üzenete volt az Úrnak nekem, bátorító is, de figyelmeztető is. A testvérek is nagy szeretettel búcsuztak el tőlem, mivel megyek Kolozsvárra.
Olyan vagány, hogy van egy ilyen gyülekezet, vannak testvérek, akik szeretettel gondolnak rám, imádkoznak értem, s mindig szeretettel várnak. Én is így szeretem őket, s hálás vagyok értük az Úrnak.

1 megjegyzés:

kiddos írta...

"Irigyellek"

Olyan jo erezni, hogy van hova tartozni. S neha hallani is ezt. A minap voltam egy halaado unnepelyen. Bizonysagot is tettem, de gozom sincs, hogy honnet jottek a gondolatok... de voltak. S a vegen hozzam jott egy apa, s azt mondta, hogy volt uzenete a biztevesemnek. Nekem ez sokat jelentet. Hiszen a Lelek jelenlete nekem sokat jelent. De, hogy neked nem csak a Lelek van, hanem egy gyuli is... hmm Dicsoseg a Mindenhatonak aki igy megaldja eleted:))

legy jo, s kepviseld ugyesen a gyulekezetedet, de legfokeppen a Lelek-et.