hétfő, október 04, 2004

Első napom Kolozsváron

Na, végre elköltöztettem a sok holmimat Kolozsvárra, berendezkedtem nagyjából, bár még nagyrésze a ruháimnak a böröndben van.
Az internetet is sikerült beszerelnem, s mostmár kezd alakot ölteni a szobám.

Ma volt az első suli nap, de elég érdekes volt, annak ellenére, hogy nem volt nagy kedvem megint ülni a kurzusokon, s jegyzetelni, odafigyelni, rettegni a vizsgáktól, stb.. Csak egy kurzust tartottunk meg 3-ból, mivel az órarend hibás volt és a termek egymásra tevődtek, s így tudtam ezt azt intézni a városban, meg a titkárságon, s vásároltam is magamnak valami alapvető szükségleteket (RJ45-ös csatlakozót az internethez, stb.).

Új lakótársaim is vannak most, összesen 5-en vagyunk fiúk, s 10 lány, összesen 6 szobában. Eddig nagyon jól egyezünk.

Az Úr gondoskodott mindenről, megáldott, szeret, gondomat viseli, csodálatossá teszi életemet. Azt kellett tapasztaljam, hogy Ő újra meg újra jót tett velem, én meg újra meg újra hűtlen voltam. De kegyelméért kegyelmet adott, s én ezért hálás vagyok Neki.

Nincsenek megjegyzések: