Our Culture of Shallow Hurry

Néhány kivonat egy cikkből, ami a mélyreható olvasásról, lelassulásról, ottlétről szólt.



Confronting a text whose meaning is initially obscure to us and being impelled to press onward, to work and think and wrestle, gives us the sort of discipline and training that genuine wisdom demands.


As our culture reads more poorly, it will speak more poorly and respond more impatiently and less charitably.

--

There is no true reading that does not ultimately undermine a posture of doubt, for there is no true reading that stops with only questioning and never seeking an answer.

--

Part of the problem is simply the volume of information that we now are bombarded with on a daily basis. Between our emails, social networks, and advertising, our attention is often pulled in a hundred directions simultaneously. Such inundation makes the sort of patient, slow, single-minded concentration that careful and close reading demands more difficult. Even when our minds are receiving helpful or true information, the demands of brevity and accessibility form our ways of thinking to make deep access unlikely.
Yet if we are not taught to read well, to sit with a difficult argument or plod through a complex and sometimes unsatisfying novel, we will lack the sort of patience that serious and substantial reason-giving for our positions demands.

If we are not practiced at momentarily accepting or adopting another’s commitments—as any reader must do—we shall find ourselves struggling to imagine why others think as they do. Even if they think wrongly, getting “inside their head” and seeing things from their point of view is a time-consuming process that demands careful, charitable, and attentive listening.

The more carefully and charitably we read, the more we open ourselves to the possibility of the habit catching on everywhere else in our lives.

It takes a well-formed mind to internalize a book, to sort through it and grasp not simply the ideas it proposes but the questions it is answering, and the presuppositions beneath those questions that make them problems for the view. It’s that sort of understanding that comes through reading and rereading, through making a home inside a text with those who know it better than we.

--

But we make a million decisions online, take a thousand of tiny steps per day, each of which reflexively shapes our character and our lives. We are formed through living, for good and for ill. -

Which is why there are few more countercultural tendencies we can cultivate as Christians than to read less but read better, to saturate our lives with the space to allow thoughts to bubble up in us, to pause and wait and notice and attend to all that God has made. Our late modern world is a frantic place, driven by what Augustine called the “libido dominandi,” the lust for power. Whether more money, more fame, or a better status for doing good, we are a people who have gone mad for more and are hurrying to arrive there before it is all taken away.

There can be no deep reading as long as we are people who hurry, whose eyes glaze over the text to say that we have read the book at our next social gathering. And for Christians, there can be no permanent hurry, either. To hurry is to deny the reality of God’s providence and to seize control over our lives. The urgent task of evangelizing the world is one done within the ordered pattern of rest and the peaceful repose of trust that God is the one who saves. The false hurry that so many of us (this author included) are dominated by is not a recognition of the importance of this life, but a denial of eternity. For as George MacDonald once put it, “Of all things, time is the cheapest.”

[Mások írták] Pornógeneráció és nemi erőszak a filmsorozatokban

Pornógeneráció

Tim Challies ír arról, hogy korunk fiatal generációját tragikusan átitatja a pornográfia. Ennek következményei igen pusztítóak. Sajnos sok esetben hívő fiatalok is áldozatai ennek.
Arról a fájdalmas valóságról beszél, hogy sok hívő fiatal legjobb éveit marcangolja és gyengíti meg, legköti egy keserves harccal és leszegényíti a szolgálatát.
Az ijesztő benne az, hogy ezek a fiatalok a gyülekezet jövője: a jövő szülei, a jövő igehirdetői, a jövő vezetői.

"Mégis, minden klikkel - minden videóval, minden arcátlan szembesüléssel azzal, amit Isten utálatosnak talál - azt választják, hogy egy istent imádjanak az Isten helyett. És eközben késleltetik azt, hogy felnőjenek, hogy bejussanak az isteni szolgálatba, abba, amibe Isten hívja és ahol látni akarja őket."

A könyörgése ez: "put that sin to death", "öldököljétek meg azt a bűnt". Krisztusért és az Ő Gyülekezetéért.

Túltengő nemi erőszak a filmsorozatokban

Szintén Tim Challies blogján olvashatunk arról, hogy a mai filmsorozatok sokszor túl expliciten ábrázolják a nemi erőszakot. A nagy bökkenő az, hogy az emberek szórakoztatására használják fel ezt.
A szomorú, hogy hívők között is nagy helyet kap a filmek fogyasztása és a TV, ami igen sok kárt és  hitbeli lomhaságot eredményez.

A Biblia is beszél nemi erőszakról, például a Támár esetében. De ez arra szolgál, hogy szemléltesse a Dávid bűnének következményét és az utána következő viszályokat. Sőt, főleg arra, hogy felébressze bennünk a kétségbeesett keresését Valakinek, aki az ilyen és hasonló borzalmas bűnöktől szabadulást hoz és egyszer minden gonoszságnak véget vet. Ő, akit Dávid Fiának nevez a Szentírás, engesztelő halálában fizetett minden ilyen utálatosságért és majdani Uralmával elhozza az örök békét és szentséget.

A filmek viszont csupán szórakoztatásunkra vannak. És a bennük történő nemi erőszak is valahogy ennek része.

A szerző szívünkre akarja kötni, hogy sokkal komolyabban kéne vegyük azt, milyen felelőtlenség hitéletünkre nézve ezek könnyelmű kezelése.
A kérdés ezekben az kéne legyen, hogy mi dicsőíti az Urat és mi visz előbbre a megszentelődésben.

Érdemes a kommentekbe is beleolvasni, azért is, mert még egy amerikai-kanadai kultúrában is vannak olyanok, akik hálásak, hogy nincs TV-jük és nem néznek ilyesmit, és olyanok, akik megértik, mit jelent a világi és romlott szórakozás, és elhatárolódnak tőle. Ezt kéne tegyük mi is.

Az istentisztelet helye

Isten az Ószövetségben mindig nagyon komolyan vette az Ő tiszteletének a helyét.
Nem szabadott oda bárkinek bárhogy bemenni, nem vihettek be bármit, nem áldozhattak bármit, nem készíthették bármilyen anyagból, mégcsak a füstölőszer receptjének a módosítása is halállal járhatott.

A 2Királyok 21:1-7 bemutatja nekünk Manassét, aki rá se hederített erre. Abszolút semmit nem érdekelte őt, hogy mit akar az a Jahve, aki állítólag nagy dolgokat tett a népért, s akinek állítólag sokat köszönhettek.
Mindenféle bálványt állított fell, fiát feláldozta, okkultizmusra vetemült.
Manassé egy szörnyű ember volt, és jól teszem, ha ezt így gondolom.

De mi a helyzet velem?

Életemben az istentisztelet helye a szív. Az értelmem, a lelkem, a szellemem: mi van ott? Milyen "élet" indul ki belőle?
Az én szívem helye Istené. Az én gondolatom Felé kell irányuljon, az én életem Krisztusért kell égjen, az én értkeim Tőle kell származzanak. Minden napom igyekezete, és minden reménységem ahhoz kell kötődjön, hogy ha még kapok az Úrtól egy napot vagy tízezret, akkor Krisztus meg fog dicsőülni bennem, s életem az Ő ismeretével fog egyre jobban bővölködni.
Nem vagyok talán én is egy Manassé? Nem bitorlom Isten uralmának a helyét? Nem töltöm meg Isten tiszteletének a helyét - a szívemet - e világ gondolkozásával?

Minek örülök? Min nevetek? Mit remélek az élettől? Mit szeretnék családom számára? 

„Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.” - nem töltöm-e meg életem halálra menő utakkal, amiket még én magam is jónak látok?

Azt mondja valaki az emberről, hogy „A kérdés nem az: fog-e imádni? A kérdés mindig az: kit fog imádni?". Szóval valakit mindig imádunk. Valaki ott van életünk trónján.

Ki ez a valaki? Ki uralkodik? Ki előtt hajlok meg és teszem azt, amit mond, és életemet latba teszem érdekeiért?

Szeretnék nagy dolgokat magamnak, elérni sokat az életben, örülni sokmindennek, megragadni az életet és valaki lenni.

De jól bele kéne véssem a szívembe, hogy ha Krisztus az enyém, ez túlszárnyal mindent. Ha Ő nem az enyém, elveszítettem mindent örökre.

Ha viszont életem az Ővé és az Ő oltárán ég el, akkor meg van mindenem.

Szívem vágyik a gonoszra. Szívem odafordul a saját maga választotta istenekhez, ha nem a Mindenható Isten tölti be. Szívembe be tudom engedni a szörnyűségek tömkelegét és okádom azokat Istenre és emberre.

Krisztus meghalt értem, értem lett megbüntetve. Így bocsánatot kaptam és új életet. És mégis el tudom engedni az élet forrását, s a halált engedem be életembe: a gonoszság útját. 

És nem kell ez emberölés legyen vagy okkultizmus: elég szépen kényelembe helyezzem magam, miközben szívem - Isten tiszteletének a helye - bitorolva van.

A leggonoszabb dolog, amit az ember valaha tett az volt, amikor Isten Fiát megölte. Gonosz emberek voltak, gonosz szándékkal és szörnyen gonosz tettekkel. Megalázták, megcsúfolták, megkínozták és megölték az Élet Fejedelmét.

De én voltam az. Ott voltam, és a szegeket belekalapáltam az Úr kezébe. A fejére töviskoronát nyomtam. Ott kiáltottam: "feszítsd meg!", "másokat meg tudott menteni!", "ha Isten Fia, szálljon le a keresztről". Majd dárdámmal átszúrtam az oldalát, hogy legyen biztos, bár már nem is lélegzett.

Különb vagyok-e most ennél? Különb-e Nóé gúnyolóinál, különb-e a lázadó Dátánnál, különb-e az istentiszteletet megmocskoló Manassénál, és különb-e Uram gyilkosainál?

Életem odateszi-e Őt a trónra és megdicsőíti, vagy pedig mást teszek oda, Krisztust pedig halálba küldöm?

A mennyei dolgok árnyéka

A napokban [május közepe körül] Mózes második könyvét volt kiváltságom olvasni, tanulmányozni.

Segített benne C.H. Mackintosh bácsi elmélkedése is.

Szívemnek nagy gyönyörűség mindezekben meglátni azt, amire előremutatnak: minden részlet, minden összetevő valamit mutat Krisztusból és a Benne való új életből.

A néppel hordozott frigyláda megértet valamit abból, ahogyan Isten jelenléte végigkísér az életben s majd nyugalomba visz be, ahogy a Kánaán-i nyugalom földén a láda is a templomba került, állandó helyére.

Az ládához és a szentek szentjéhez vezető úton mindent meghintettek vérrel, s ez utal arra, ahogy az ember Istennel Krisztus vére árán találkozhat, aki áldozatában teljesen eltörölte a bűnt s tisztává tett és méltóvá tett Isten közösségére.

A szent kenyerek asztala, amit a papok megettek, mutatja, hogyan lett Krisztus a mi táplálékunkká, hogyan élteti a Vele való közösség új életünket, az új teremtést bennünk.

Az egy alapon álló gyertyatartó utal arra, hogy Krisztus áldozatán alapulva miénk a Szent Szellem munkája, megvilágosítja életünket, betölti Isteni fénnyel és erővel.

Igen áldott meglátni ezeket az utalásokat, de a legnagyobb kegyelem, hogy nekünk ezek már nem csak "árnyékai a következendő dolgoknak" (Kol 2:17). Hisz a "következendő dolgok" már a mieink. Krisztusban mindent megkaptunk. A dicső váltság a miénk, aminek árán Isten bűntelennek nyilvánít. Miénk az új életnek és a Szent Szellem erejének valósága. Miénk az Úr Jézusnak isteni közössége. Miénk az, hogy az ítéletben emelt fővel állhatunk Krisztus engesztelő áldozata alapján, az Ő érdeméért. Miénk annak örömteli várása, hogy örökké Vele leszünk.

Valahogy így fejezi ki ezt Mackintosh a 2Mózes 25 fejtegetése végén:

"Kedves Olvasó! Magas elhivatásod téged is e drága igazságok közé állít. De a te helyed nem csupán "a mennyei dolgok kiábrázolásai", hanem "maguk a mennyei dolgok" (Zsidók 9:23) között van. Neked "bizalmad van a szentélybe való bemenetelhez Jézus vére által" (Zsidók 10:19). Te papja vagy Istennek. A "színkenyerek" a tieid. A te helyed a "tiszta asztalnál" van, hogy a Szentlélek világosságában papi eledellel élj. Semmi sem foszthat meg téged ez isteni kiváltságoktól, mert a tiéid azok mindörökre. Légy tehát éber mindennel szemben, ami gátolhatna azok élvezetében. Óvakodj a szentségtelen hangulatoktól, szenvedélyektől, érzésektől és képzelődéstől. Taposd le az óemberedet, rekeszd ki a világot és tartsd távol a Sátánt. A Szentlélek töltse meg lelkedet Krisztussal, hogy szent és gyümölcsöző életet élhess az Atya dicsőségére és a magad teljes örömére".

Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot

Ezt a bejegyzést körülbelül két éve írtam, s most látom, hogy sosem került megjelenítésre. Hát a következő már megírt bejegyzésem előtt akkor ezt teszem közzé előszőr.
--
Mostanában kicsit megterhelt az, hogy sok irányból támadva a Biblia. Egy idő után elkezdtem imádkozni az Úrhoz és kértem Tőle, hogy erősítsen meg és ne hagyja, hogy ezek befolyásoljanak.

Nem kellett sok nap, hogy jöjjön az áldott válasz.

Előszőr Ézsaiás könyvében olvastam ezt:
"Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek! Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket, és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket, és igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzetségről nemzetségre!" (Ézsaiás 51:7-8)

Aztán ma meg egy áhitatot olvastam William MacDonaldtól, ami aláhúzza az Igéből azt a tanítást, hogy a nem lelki/szellemi (újjá nem született) ember nem ismeri az igazságot, mert nem is ismerheti. Nem is várhatok el tőlük mást - bármennyire bölcsek és tudósok is lennének a világi tudományokban -, mint tudatlanságot, ami a Bibliát vagy a szellemieket illeti. Hisz, aki az Urat nem ismeri, "ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes, mert csak szellemi módon lehet azokat megítélni." (1Kor 2:14)

Úgyhogy ha néha kicsit meg is zavar egy-egy támadás, Istenünk Igéje és az Ő Igazsága felette áll mindezeknek, és olyan jó ezt tudni és érezni. "Istenünk beszéde mindörökre megmarad!"

Nem tudom, miért

lehet az enyém, de az, amit az Úr személye és közelsége magába foglal és rám áraszt, kibeszélhetetlen.
Miért lehet örök biztonságom nekem, bűnös embernek? Miért csodálhatom Isten szépségét temérdek hűtlenségem után? Miért kaphatok erőt sokszor saját hibámból rámnehezedő terhekben? Miért kapok nyugalmat, amikor jövőmben nehéz és súlyos dolgokkal nézek szembe, s miért láthatok benne reményt és dicsőséget? Miért szárnyalhat lelkem a boldogságtól, amikor térdenállva Előtte állok?

Miatta. Más válaszom nincs. Mert Ő így akarta, érthetetlen kegyelméből, ha életét kellett is oda adja, hogy átokká legyen.
Mert Ő az enyém, s én Övé vagyok, s ha "Őrá néz szemem, úgy megvan mindenem". Ha csodálhatom Őt, ott van szívemben az örökkévalóság dicsősége. Ha Ő hordoz, minden erőm megvan, s amikor Ő vigasztalhat, a legnagyobb teher sem hatolhat mélyre.

"Én is tisztellek téged lanttal a te hűségedért, én Istenem! Éneklek néked hárfával, oh Izráelnek szentje!
Örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek néked, és lelkem is, a melyet megváltottál." (Zsoltár 71:22-23)

Ma reggel

ültem a számítógép előtt s egyszer csak ragyogóan arcomra sütött a nap. Isten kegyelme rámmosolygásának volt az emlékeztetője.

Bár az van mindegyre bennem, hogy mennyire haszontalan vagyok Neki és elfecsérelem a kegyelmét, Ő azt mutatja, hogy Krisztusban mindent megújító kegyelem van. Kegyelem, amely kiárad életembe és lehetővé teszi Isten országának megvalósulását bennem. Lehetővé teszi azt, hogy győzelmes legyek és nem legyőzött.

------------------------------------------

Egy hónapja dolgozom. Végül Isten elé vitele után, elfogadtam az állást, s egy hónapja űzöm. Szeretem. Jó cég. Jó a hangulat, a kollegák, a fizetés, a cég viszonyulása az alkalmazottakhoz, a németórák, a színvonalas környezet s a konyha. Persze, hogy vannak kevésbé ragyogó oldalai is, és az évek alatt biztos előjönnek kellemetlenebb dolgok, most mégis úgy érzem, hogy jó helyen vagyok.

Köszönöm a bátorításokat és imákat ezen a téren; az Úr jól kimunkálta.

Ingázom Marosvásárhelyig. Ez olyan 3 órát vesz fel naponta, s eléggé kifárasztott, mivel nem tudtam eleget aludni miatta, s a munkán kívüli életem is összezsugorodott. Ezért egy olcsó lakást kerestem Vásárhelyen annak gondolatával, hogy heti 3 éjszakát ott aludjak. Úgy néz ki, hogy hétfőtől beköltözöm.

------------------------------------------

A gyerekekkel készülünk karácsonyra. Szoktunk kántálni, meg a gyülekezetben kis jelenetet bemutatni és énekelni. Ha valakinek szívén van, imában hordhatja ezeket az alkalmakat. Örülnénk, ha az Úr elérné úgy a gyerek- mint a felnőttszíveket és mind több embert megragadhatna az az érthetetlen szeretet, amely lejött a Golgotán átokká lenni bűneinkért.

Álláskeresés

Már nem tudom hányadjára kezdődik a "nagybetűs Élet". Előszőr nyolcadik végén mondták ezt. Azóta nem sokszor - talán még a líceum végén -, de azért minden nagy átmenetnél éreztem, hogy valami komolyabb fázis kezdődik.

Nademostmár tényleg. Már négy hete - tizenkilenc éve előszőr - nem vagyok diák. Sőt, amellett munkanélküli is vagyok.

Hamar lejárt ez a mesteri, pedig nagyon sok izgalommal járt. Ma meg is jött a postán az eredmény: átmentem.

Tudom, hogy be szoktam számolni időnként az eltelt periódusról, de most ennek a bejegyzésnek nem az a célja. Kis betekintőt nyújt a Picasa oldalam utolsó öt albumja az elmúlt hónapok eseményeibe. Olyanok történtek, mint utolsó írországi kalandom, nyári munka, mesteri befejezése, három tábor, meg egy csomó minden más.

Na de a lényeg az, hogy állást keresek. Azt szokták mondani, hogy az élet három legnagyobb döntése közül az egyik a szakma. De nem gondoltam volna, hogy ennyi nyugtalanság vár rám a megfelelő munkahely megtalálásában. A bajom az, hogy nehéz döntenem. Két lehetőségem van most éppen, mert két helyre küldtem CV-t. De amelyiket jobban szeretném, annak az az akadálya, hogy megint külföldre kéne menjek talán egy évre is. És ez kicsit megkavarta az elképzeléseimet.

A jó benne az, hogy az Úr vezetni akar. Bár ez sokszor sötétséget és igen kellemetlen nyugtalanságot jelent, de alakulnak, tisztulnak a dolgok.
Végső soron az a nagy kérdés - ha nyitott a szívem megérteni az Úr akaratát -, hogy vállalom-e az engedelmességet akkor is, ha fáj, ha letiporja álmaimat és rabszolgaként visz az Úr után.
Sokat beszéltem én az átadott életről, feltétlen engedelmességről, az Úrnak és nem a földieknek való élésről, de most itt van nekem is egy szokásosnál nagyobb próba. Maradni, ha kell... és menni, ha kell. Jó vicc volt, amikor kértem a Hallelujából a 310-es éneket vasárnap, s csak aztán láttam alaposabban, hogy mit is mond a szövege.

Jaj, mi lesz még, amikor jön a párválasztás!

John

Bemutatom nektek Johnt. Magas, kb. 120 kilós, 45 év körüli körüli férfi. Nyugodtan beállhatna testőrnek vagy kidobónak. Vízszerelő. Angliában nőtt fel, 17 éve Írországban lakik. Hívő, házas ember, négy gyereke van: a legidősebb 15 éves, a legfiatalabb 4.

Amiért különösen figyelemre méltó számunkra ő, az az, hogy nemrég elszakadt a feleségétől. Amikor visszajöttem a hónap elején Írországba, akkor történt a dolog. Azóta külön lakásban él, 17 év után, egyedül. Ritka látvány egy ilyen megtört lélek, főleg, hogy mindig egy félelmetes teremtés volt.

Az első bibliaórán szinte végig sírt halkan. Azóta minden alkalmon szívettépő látvány ez a mélységesen szenvedő ember, aki nem tudja, hogy jöjjön ki ebből a halál árnyékának a völgyéből. Komolyan veszi az Igét, komolyan kérdez, komolyan szenved. Ha valaki találkozik vele, nem lehet nem szívből imádkozni ezért a keserves helyzetért. Személyesen azt mondhatom, hogy ilyen nagy próbán nem mentem át soha, s nem is tudom elképzelni a nyomorúságának mértékét, de azt látom, hogy rettenetes.

Ma a bibliaóra után beszélgettem vele, s egy mondata volt az oka ennek a bejegyzésemnek. Elmondta, hogyan zokogott egyedüllétében, azt is, hogy milyen kilátástalan a helyzete, és, hogy nem tudja, mi lesz a vége az egésznek, bár nagyon vágyik újra együtt lenni családjával. De mindezek után az volt a következtetése, hogy "this is the best thing that ever happened to me".

Itt van ez az ember, akinek szakad szét a szíve, hogy nyilvános helyeken sem tudja visszafojtani könnyeit, s tudja, elismeri, elfogadja - hálásan -, hogy ez a legjobb dolog, ami valaha történt vele, mert az Úr igazítja és rendbehozza dolgait Magával.

"Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy."
"Jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!"
"És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban."

Tíz év

A mai napon van Felix Mendelssohn születési évfordulója, s Mozambikban a Hősök napja. Na de, ami minket most jobban érdekel az az, hogy ezelőtt 25 évvel egy kicsiny kis falucskában (jó, na, egy városi szülészeten) megszülettem én. De amiről most írni akarok, az még ennél is fontosabb. Éspedig arról, hogy mostanában azt mondhatom, hogy nagyjából tíz éve élek az Úrral. Ha egy igazán pontos dátumot kéne mondjak, talán 1999. augusztus 8-at mondanék, amikor emlékszem, hogy mélyésges békesség és boldogság töltött el annak megértéséből, hogy Isten engem személyesen szeret, amiért Fiát is halálra adta. Így kaptam meg bűneim bocsánatát, kegyelemből, s azóta mondhatom azt, hogy igazából élek, szellemileg is, nemcsak testben.

Kedves tíz év volt ez, szakmai téren való élményektől emberi kapcsolatokig mindent beleértve.

Ami Krisztus bennem való életét illeti, bár sokat megismertetett magából velem, mindenképp sokkal több kellett volna legyen, mert sok harcot elnyúztam és sokminden megtartottam, amit sokkal hamarabb meg kellett volna tagadjak. De újra meg újra meg kell döbbenjek azon, hogy mennire kegyelmes és jó az Úr. Minden után még mindig olyan nagy a türelme és szeretete, s még mindig felemel, tovább visz, én meg felébredhetek s betölthet mennyei gyönyörűséggel az Ő jelenléte.