szerda, október 13, 2004

Szépség

Azt mondta egy lány, hogy az kísértés egy lánynak, ha csak akkor figyelnek rá, ha jól néz ki.

S ez is tényleg nem jó a fiúk részéről, ha ezt teszik. Tulajdonképpen mit is jelent az, hogy egy lány szép? Hogyan mondod egy virágról, hogy az nem szép?
S ezt a felfogást arról, hogy mi a szép, sokszor(ha nem mindig) a világ alakítja ki. Ha most megnézünk egy néhány évszázados festményet egy nőről, akkor sokan azt mondanák, hogy az a nő nem is szép. Mert akkor más volt a szépségmodell. S most más.
Most a nyugati (de a mienk is) szépség modell az a karcsú (sőt, vékony) testalkatú, minél nagyobb mellbőségű, magas, vékony szemöldökű (ehhez igazodva, szemöldökeiket is kiszedegetik a lányok, egyes esetekben a fiúk is, ami szerintem nem illik egyik nemnek sem), kiszínezett, stb. "vitrincikk". S ez a szépségmodell hamis, nem Istentől van. S ezért nem fogom hagyni, hogy a gyermekeim Barbie babákkal játszodjanak.

A szép az, akit Isten teremtett. Az a lány/nő, aki Isten alkotása, az szép. Szép úgy, ahogy van. Festék nélkül, bármilyen testi alakítás nélkül, díszek nélkül, úgy önmagában megvan az ő csodálatos szépsége. S ezt a szépséget legtöbb esetben elrontják, próbálván igazodni a világ felfogásához.
És míg a fiúk szexuális tárgyként tekintik a lányokat, addig semmi értéket nem keresnek bennük, csak azt, hogy igazodjanak ehhez a hamis standardhoz, hogy kielégítsék a fiúk vágyait.
De ha a belsőt keressük, az igazi, erkölcsi, isteni értéket a lányokban, akkor a különlegesebb szépség már nem számít. Akkor már nem a világi szépségmodell szerint fogunk igazodni, vagy érdeklődni egy lány után, nem abban fogjuk látni az értéket, hogy mennyire felel meg egy lány annak a "vitrincikk"-standardnak, hanem inkább Isten iránt való őszinteségében, odaszántságában és a világtól való tartózkodásában.

És én is azt akarom, hogy ne a testi szépség jelentsen nekem értéket. Mert azért, mint mindenkinek, nekem is megvan, hogy kit tartok szebbnek. De szeretném, hogy ez ne jelentsen semmit. S, amint Fraktál mondta, amelyik lány ehhez igazodik, azzal nem érdemes komolyan szóba állni. Én is most így gondolkodom. S valóban azokat a lányokat tartom értékeseknek, akik őszintén követik az Urat és Vele élnek.

Az Úr adjon szemeket nekem, s mindenkinek, azt nézni, amit Ő néz: "ami a szívben van" (1Sámuel 16:7)

10 megjegyzés:

Józsa Anikó írta...

"Azt mondta egy lány, hogy az kísértés egy lánynak, ha csak akkor figyelnek rá, ha jól néz ki.

S ez is tényleg nem jó a fiúk részéről, ha ezt teszik"

Meg annyit szeretnek hozzafuzni, hogy nemcsak a fiuk teszik ezt, hanem a lanyok lanyok kozott is. Arrol, hogy hogyan nezel ki, velemenyt formalnak a fiuk, de a lanyok is es nagyon gyakran megtortenik, hogy az ilyen kulso megfigyelesek alapjan valakit kulonlegesebbnek tartanak, mint mast. A tobbiek meg, akik szerenyebben oltozkodnek...hat, azok olyan nem fontos szemelyek...
Nem mindenkinek van olyan eros szemelyisege, hogy az megsemmisitse vagy nagyon elenyeszove, kevesbe feltunove tegye a megjeleneset, tehat a ruhazattol fuggetlenne tegye azt, hogy mit gondolnak rola az emberek.
"De ha a belsőt keressük, az igazi, erkölcsi, isteni értéket a lányokban, akkor a különlegesebb szépség már nem számít. "
Ha a belso le tudna gyozni es uralni tudna a kulsot, es nem forditva, akkor az nagyon jo lenne... Viszont nem ertek egyet azzal, hogy a testi szepseg egyaltalan nem jelent erteket es, hogy az nem szamit.. Ezt is Isten adja es minden, amit O ad, ertek, aminek orvendeni lehet. Szeretem a szepet, de nem a szepseg kell az iranyadom legyen.
Nem ez kellene legyen a legfelsobb, szinte mindent iranyito ertek, mert mulando, romlando es egy szep napon nem lesz. Csak a belso ertekek azok, amik maradandoak lehetnek es az orokkevalosag tekinteteben "beleszolassal" rendelkeznek.
"Ahol a ti kincsetek, ott a ti szivetek is...".

Laszlo írta...

Én nem mondtam, hogy nem érték a testi szépség. Azt mondtam, hogy szeretném, hogy ne az legyen az érték nekem. Mert az úgyis elmúlik, és ha az az érték nekem, akkor elveszítem majd. De ha a belső az érték, akkor azt nem veszítem el.

Józsa Anikó írta...

...akkor ezek szerint a szepseg egyaltalan nem ertek?...

Laszlo írta...

De igen, a szépség is érték. De egy csaló dolog, ha az után mész. Mégegyszer mondom, hogy nem azt írtam, hogy nem érték, hanem azt, hogy nem az az érték. És ez egy olyan érték, ami elmúlik.
S nem szabad, amint te is mondtad, valakit aszerint értékelni, hogy mennyire szép.

Józsa Anikó írta...

.. örvendek akkor, hogy megbeszéltük, ami már elejétől fogva meg lett beszélve... "izgalmas" volt ez a csavargatás..

Laszlo írta...

...igen...izgalmas volt...

Névtelen írta...

Szepseg

En is egyet ertek azzal ,hogy a belso szepseg a legfontosabb. Nincs szebb lany , akinek a belsoje szep. De nem ertek azzal egyet, hogy most elhanyagolja magat a no es ne torodjon magaval. Az oszovetsegi idoben is szepitkeztek a nok. Az ujszovetsegben meg azt olvassuk ,hogy mertekkel tegye ezt. De ha egy nonek ez a legfontosabb , hogy a kulso legyen szep meg vonzo akkor mar eltevesztette az iranyt.

Laszlo írta...

Hát nem mondtam, hogy hanagyolja el magát. Rendezze magát, persze, s így egy fiú is.
De az én véleményem az, hogy ha külső módszereket használ arra, hogy "rendezze", azaz "szépítse" magát, a világi szépségstandarhoz igazodva, akkor eltévedt. Az már nem az a természetes szépség, amit Istentől kapott. Az már mesterséges.
Ószövetségi érveket itt nem hozhatunk, mert ott táncoltak is, ott megkövezték a bűnöst, stb. Ezt most szellemi értelemben kell vonatkoztassuk.
Az újszövetségben viszont, nem tudom, hol írja ezt.

Tehát. A lényeg (szerintem) az, hogy külsőleg egy lány úgy szép, ahogy Isten teremtette, "mesterkélés" nélkül. És az igazi érték meg nem látszik, ha csak emberi szemekkel nézzük.
S amint mondtad, kedves Anonymus, ha ez a legfontosabb (a külső), vagy nagyon fontos, akkor eltévesztette az irányt.

csillag írta...

Orulok,hogy azok koze tartozol akik meglatjak egy lanyban a szepet,akkor is ha az nem igazodik a "vilagi szepsegmodell" szerint.Manapsag,nem sok ilyen szemely van...

Laszlo írta...

Hát örülök, hogy ezek közé tartozhatok. Remélem, mindig is lesz erőm erősen ragaszkodni ahhoz, amit helyesnek látok, s élni engedelmességben, akkor is ha nehéz, s nem sokan értenek velem teljesen egyet, s nekem sem könnyű gyakorlatban mindazt megvalósítani, amit vallok.

Tudom, hogy az Úr lehetővé teszi a Neki való engedelmességet. Az én akaratomon múlik. "Ne félj, mert én veled vagyok"