kedd, november 04, 2008

Paulo Coelho


"A világirodalom szélesíti a látókörünket", mondta Jim Elliot, amivel egyetértve szoktam én is élni ezzel a lehetőséggel (a keresztyén könyvek mellett), merthát egy nagyon kellemes dolog számomra az olvasás, és segít leszokni a filmekről.

Sokat hallottam mostanában Paulo Coelhoról, hogy minden könyve világsiker, meg ilyenek. A hétvégén el is mentem Miskolcon egy könyvesboltba, hogy vegyek meg egy regényt tőle. Meg is vettem a híres Alkimistát, amit többször láttam már említve.
Hazafele a vonatban elő is vettem, gondolva, hogy ez egy érdekes három és fél óra lesz, ennek a regénynek köszönhetően.

Jó kedvvel fogtam neki, mert olyan szép derűs kép volt az elején, világoskékes keménykötésű borítóval. A történet nagyon kellemesen kezdődött. Egy pásztorfiú életéről volt szó, érdekes történetekkel egybeszőve.
Aztán kezdtek feltűnni az ilyen kifejezések, hogy "Személyes Történet" meg "Világlélek", meg aztán az álomlátó nő, meg a rejtelmes Melkisédek, aki többféle formában megjelenik az embereknek, amikor meg kell valósítsák a "Személyes Történetüket", másszóval a sorsukat, amihez az egész Világegyetem hozzásegít. Aztán eszemben volt, hogy a szerző az elején leírta, hogy volt kapcsolata a valódi alkímiával, meg ilyesmikkel.
Megálltam az olvasással, s annak ellenére, hogy úgy gondoltam, megteszem, mégsem dobtam el a könyvet az úton hazafelé.

Itthon kicsit utánanéztem az interneten, ki is ez a Coelho. Aztán kezdtek összeilleni a dolgok.
Hol is kezdjem? Valahogy ezeken ment keresztül a bácsi: hippizmus, alkímia, keleti vallások, miszticizmus, Aleister Crowley (a huszadik század egyik legborzasztóbb okkult tanítója, mágusa) által befolyásolt társaságot indított el ő maga, meg most a végén katolikus lett, s a katolikus pogány-keresztyén elég borzasztó egyveleggel most még keveri a mágiát, misztizicmust, mindenféle ördögi és okkult dolgokat. És ezekből állnak a könyvei.

Ha valaki nem fogná fel: ezek mind borzasztóan sötét, ördögi, okkult dolgok, amik nagyon veszélyes hatással lehetnek az emberre. Nem csak, hogy nem kedvesek Isten előtt, de veszélyes utat nyithatnak affelé, amivel - enyhén fogalmazva - nem hiszem, hogy valaha szeretnénk kapcsolatot teremteni. Nem játék ez.
Azt hiszem, nagyon fontos gondolni arra, amit Pál mond a Tesszalonikabelieknek, hogy mindent tegyenek próbára és csak a jót tartsák meg.

Azóta a szemétből csak most vettem ki, hogy megnézzek egy-két kifejezést (amit itt használtam), de vissza is tettem.

20 megjegyzés:

Névtelen írta...

te is pont jo konyvet kaptal ;)
en olvastam pl. az ordog es prym kisasszony... s az erdekes volt, hogy milyen amikor egy kozossegbe bekerul egy idegen s probalja "felrobbantani" a meghit kozosseg bekes legkoret...

de amugy miert nem azt olvastad, hogy a piedra folyo partjan ultem es sirtam?
pont az alkimistat? hat mar maga a cim is eleg elutasito a te kis szemednek ;)

adrian plass-t olvastal mar? rola vajon mit szolnal? :)

Laszlo írta...

Hát azért választottam ezt, mert erről hallottam a legtöbbet.
Máskor utánanézek előtte a dolgoknak. De úgy gondolom, hogy végeztem Paulo Coelhoval...

Adrian Plass-t még nem. Jó író?

márta írta...

Sokat vesztesz, ha nem olvasol néhány Adrian Plass könyvet. Méghogy jó író-e...:))

Laszlo írta...

Teszünk róla!

Noémi-Ruth írta...

Na, hát végre egy bejegyzés!! Coelho-t én is nézegettem (mindennap elmegyek a könyvesbolt előtt, de becsukom a szemem, mintha nem lenne :))), a könyvcímek miatt nem néztem még bele a könyveibe. DEEEEE: Adrian Plass-t ne hagyd ki, eszméletlen!

Laszlo írta...

Igen, láttam a te kedvenceid között is. Hát így mindenképpen meg kell próbáljam ezt a híres Plass-t :)

Noémi-Ruth írta...

Ajjjajjj, gumicukor veszély lesz felétek :DD

Laszlo írta...

Ezt nem értem :)
Amúgy nem szeretem az édességet :P

Noémi-Ruth írta...

Majd A. Plass könyvét olvasva megérted :DD Nem lőném el a poénjait, ő sokkal eredetibb :DD

Laszlo írta...

Na... kezdek mégkíváncsibb lenni..

Tücike írta...

te Oszkár, mielőtt nekiállsz a kegyes kétbalkezes naplójának, adj kölcsön egy macskát ;)

(ezt is majd megérted. a legvégén)

Laszlo írta...

Akkor ezzel kezdjem? :D
Macskát szívesen adok, mert kettő van...

Csak nem tudom, honnan szerezzek ilyen Plass könyvet? Lehet valahol rendelni az interneten Romániából?
(A bookline Magyarból jön, s az drágább; ha máshonnan nem sikerül, onnan veszem)

Névtelen írta...

oszkar: jelezzel, hogy mi kell, s megnezem mi van itt a gyulinel... beszelek a "forgalmazoval". jo par plass konyv van itt.
a 2balkezes... szuper ironia. de a novekedesem kinjait ne hagyd majd ki ;) meg ugy az egesz gyujtemenyt :))

Laszlo írta...

Hát egyet elolvasnék... Amit te gondolsz... Csak mondd meg, hogy hogyan kell a rendelést és a fizetést intézni. Köszi nagyon!

Névtelen írta...

http://konyvesbolt.ro/index.php?cPath=30

Laszlo írta...

Köszönöm szépen!
Ha nem kapok kiddostól, megveszem innen :)

Névtelen írta...

helo Oszkar!en most olvastam el Adrian Plass egyik konyvet es most olvasom a masodikat.ajanlom neked is :)aldott napokat

Laszlo írta...

Köszönöm szépen.
Hallottam róla, hogy nem fundamentalista keresztyén, tehát könnyelműbb, nem Krisztus-centrikus az írása, de azért belenézek. Meg is vettem a Kétbalkezes naplóját.

Névtelen írta...

ugy van ,ahogy mondod,es a konyvet amelyet most vettel,nekem tul gyerekesnek tunik ott,de ami tetszik az hogy mindig Krisztis Jezus mellett megmarad.
Jezus aldjon!

Laszlo írta...

Hát mostmár azt hiszem, hogy el fogom olvasni, de már előre ez a gondolatom.
Nem tudom, mikor szánok rá időt, tudva ezeket róla...