Megint repültem

Ezelőtt úgy öt évvel azt álmodtam, hogy autóversenyben veszek részt az utcámban, s a körül.

Egyszer csak az jutott eszembe, hogy "te!, én most álmodok. Mi lenne, ha felmennék oda a temető felé, a dombra, ahol nagymamám lakik, s megpróbálnék repülni, mint ahogy a tesóm és apum mesélték, hogy milyen jó, amikor álmodba repülsz?"
Hát azt is tettem. Felmentem oda, s elkezdtem szaladni lefelé (álmomban nem voltak ott a bokrok, sem a kerítés, s a sírkövek sem - mégiscsak azért álom, mert nem valóság). Egyszer csak nekirugaszkodtam és felugrottam, s kezdtem esni lefele, de néhány centire a föld felett haladtam. Kezdtem a kezemmel s a lábammal hajtani (mint a békaúszásban), s egyszer csak felszálltam! Átrepültem a vasút felett, végig hajtva magam (kicsit megakadt egyik lában egy drótban is), ott egy háztetőn meglöktem magam mégegyszer, s nagy erőfeszítés és hajtás közben visszarepültem az utcára. Csodálatos élmény volt.

Namostmár. Most csütörtök éjjel történt valami hasonló, amiért, ahányszor eszembe jut, olyan örömmel adok hálát.
Este 8-kor feküdtem, s azon éjjel sokat álmodtam. Álmodtam egy spanyolországi uncsimról is, meg másokról is, amiket már elfelejtettem.
De többek közt egy adott pillanatban, talán hajnalban, gondolom, mert sötét volt, de azért a felhők elég világosak, megint eszembe jutott, hogy most én álmodok, s milyen jó lenne, ha repülnék megint.
Ekkor a talajról felugrottam, s kezdtem hajtani magam. Most annak ellenére, hogy nem is kellett lendületet vegyek már nem tíz méter magasságba emelkedtem, mint a múltkor, hanem egyenesen fel a felhők közé! Alig hajtottam, s csak úgy repdestem.
HIHETETLEN ÉLMÉNY volt! Repülni, száguldani, le-fel, jobbra-balra, szabadon mint a madár! Olyan csodálatos volt, hogy most is egy ujjongást érzek a lelkemben, amikor rágondolok.

Kár, hogy reggelre elfelejtettem. De azért délután eszembe jutott, hogy "te, mintha ma éjjel repültem volna. Téééényleg, tee!!! Jaj, milyen szuper volt!" S éreztem azt a boldog érzést a lelkemben.