Azon gondolkoztam ma, hogy mennyire szerencsés is az életem.
Mindenem meg van. Egészséges vagyok, rettenetes anyagi gondok sincsenek, családom, barátaim vannak, sulim megy jól, stb.
Kár, hogy a normálisnak tűnő dolgok ritkán tűnnek fel, hogy hálát is adjak értük. Mint például ma az, hogy látok, meg hallok. Nagyon nagy dolognak tűnt, mikor belegondoltam, mi lenne vaknak vagy süketnek lenni... vagy mindakettőnek...
Mennyi hálaadás lenne életemben, ha kezdeném számonvenni a dolgokat és tudatosítani, hogy amik vannak, éppen úgy meglehetne, hogy ne legyenek. Ezek nem csupán egyszerűen vannak... hanem Isten kegyelméből megáldott velük.
3 megjegyzés:
Elkuldhetem ezt egy nyomorek baratomnak? Mit szolna hozza? Amugy egyet ertek veled abban,hogy sokszor elfelejtunk halat adni a normalis vagy talan egeszseges dolgainkert. Aldott legyen az Ur ,O tud mindent rolunk , kit milyennek es hogyan teremtett amit jo lenne naponta megkoszonni :)
Nem tudom, mit szólna hozzá.
Ha a lényeget megragadta, akkor ugyanazt, amit én.
Neki más dolgok normálisak, s más dolgok azok, amelyekért hálát kell adnia.
Én most éreztem, hogy ezért hálás vagyok.
De ha odajutnék, hogy elveszítsem, akkor megtalálnám ott is... hiszem ezt.
Tegnapelőtt este én is épp erre gondoltam (de máskor is nagyon gyakran eszembe jut, főleg az utóbbi időben). Sötét volt és hideg, én meg hazafele tartottam. Mikor egyedül megyek haza (ami legtöbbször így van), akkor nem egyszer megkísért az elégedetlenség érzése ilyen vagy olyan okból, de már egy jó ideje tanulom és gyakorlom a tudatos hálát minden dologért, amim van vagy ami velem történik, és ez kiöli az elkeseredés vagy önsajnálat csjráját. Újból csak Istennek hála azért, hogy ha rám is törhetnének negatív érzések, mostmár csak eszembe jut, hogy az Úr mennyire a tenyerén hordoz. Mert látom, hogy nagyon, de nagyon ezt teszi! Nagyon, de nagyon! Ez meg teljesen le tudja győzni - ha engedem - az elégedtlen érzéseket és ráébreszt arra, hogy mennyire nem úgy van, ahogy érzem!
Megjegyzés küldése