Ismét...

...Kolozsváron.

Már ötödik éve, hogy így kezdem az őszt. De ezzel az alkalommal éreztem legtermészetesebbnek a találkozást az itteni drága barátaimmal. Nem volt már visszatartás, se nem kellett különösebb idő az összeszokásra. Csak úgy normálisan megint velük vagyuk.
Ez jó.

Új szobám van. Egyedül vagyok. Kicsit elszigetelve érzem magam, s magányosnak sokszor, de szerencsére itt vannak a szomszédszobákban a többiek is, úgyhogy végsősoron nem vagyok egyedül. De bensőséges dolgoról mostanában senkivel sem beszéltem. S az Úr sem nagyon tudta még a magányosságomat jól felhasználni.
Ez nem jó.

A suli kezdett megkezdődni. Elég jó. Elég jó volt látni a sulitársakat, s új, sajnos csökkent lelkesedéssel nekiindulni az új és egyben utolsó tanfélévemnek. Remélem, minden jól lesz.
Ez elég jó.

Ma vagány volt a napom. Gyüliben voltam, meg majd Öcsiéknél ebédelni, meg az öregotthonban Úrvacsorázni három nénivel, s úgy éreztem, hogy bár nem volt éppen olyan nagy vágy ma gyülibe menni (hihetetlenül álmosan keltem a reggel), az Úr nagy-nagy kegyelemmel közeledett hozzám, s áldott meg a gyüliken, beszélgetésekben, imádságaimban egész nap.
Ez nagyon jó!