Olyan jól esik

hogy olyan drága barátaim vannak.

A napokban nagyon kellemes bánásban volt részem. A tegnap a szülinapom volt. A felköszöntések már csütörtökön kezdődtek.

Szombat este Editék ifi után szülinapi együttlétet szerveztek nekem a csoporttársakkal. Nagyon, de nagyon kedvesek voltak, s nagyon jól telt ott!

Aztán ma délután egy tanulási szünetben hallom, hogy kint az ebédlőben éneklik, hogy "La multi ani...". Kimegyek, s hát ott van vagy tizenöt lakótársam, s Atti is meg Jenő is, és boldog szülinapot énekelnek nekem. Hihetetlen, s nagyon de nagyon kellemes meglepetés volt.

Az elválás miatti egyre növekvő szorongás most is megvan. Fáj. Elveszítem őket, akik ez elmúlt öt évembe jelenlétűkkel gyönyörűséget hoztak, s ragaszkodásukkal kölcsönös és igazi barátságot tanusítottak.
De a napokban arrafelé irányultak a gondolataim, hogy a panaszkodás helyett inkább hálás legyek értük, s azért, ami volt. És hálás vagyok.

Hálás vagyok értük, hálás vagyok nekik, barátaimnak, akikről nem is álmodtam, hogy ennyien és ilyen drágák lesznek.
Hálás vagyok azokért, akik az ifiben vannak, azokért, akiket az egyetemen keresztül ismerhettem meg, s akiket rajtuk keresztül is. Hálás vagyok lakótársaimért, s akiket rajtuk keresztül ismertem meg.
Alig bírom összeszámolni azokat, akiktől annyit kaptam, s akikhez annyi drága emlék fűz.

Sírok utánuk és visszasírom a velük eltöltött pillanatokat, de hálás szívvel veszem őket Uramtól és tudom, hogy továbbra is Ő tart össze velük, s az elválás semmiképpen sem örök.