péntek, május 06, 2005

Milyen szép az ég!

Ma felmentem a házunk lapos előszobája tetejre napozni és olvasni egy fél órát - órát.
Ott ültem, feküdtem, s olvastam az okos neander-völgyiekről, akik maguktól rájöttek arra, hogy van egy Alkotó, és mindaz igaz, amit a Biblia ír. Amikor a modern emberrel találkoztak, és elolvasták a Bibliát, hittek benne, természetesen. Csak nem tudták, minek tulajdonítsák a modern ember logikátlan gondolkodását, ahogy mindent, ami létrejött a véletlennek tulajdonít, s nem hisz az Alkotó Istenben. Végül arra a következtetésre jutottak, hogy a homo sapiens, a modern ember egy degenerált változata a neander-völgyieknek, kisebb a koponyája is és valószínűleg, nincs kifejlődve eléggé az agya az olyan logikus gondolkozáshoz, mint a neander-völgyieké, bár a modern ember képes volt a tudomány és a technika terén akkora vívmányokat létesíteni.(A könyv címe: Aki gondolkodik, annak hinnie kell).
Ezután elálmosodtam, s hátrafeküdtem pihenni. Ott feküdtem, nem mindig csuktam be a szemem, csodáltam a gyönyörű eget. Olyan szép volt, a gyönyörű színeiben úgy tündökölt, hogy csak ámultam. Azok a kék árnyalatok a különféle fehér és szürke (jöttek ilyenek is) felhőkkel keverve a szemnek nagyon kellemes képet alakított.
Ott, amikor néztem a kék eget két fehér felhő között, eszembe jutott, hogy az Úr Jézus onnan jön el, az égből, a felhőkből, és ott, a felhőkben fog megjutalmazni. Olyan öröm töltött el, mélységes öröm és béke. Vajon ma lesz? - gondoltam magamban. És néztem figyelmesebben, vajon nem jön most? Több ideig tartott ez, s közben, meg utána nem tehettem mást, mint hálát adtam érte, mélységes örömmel és békével. Hálát adtam, hogy várhatom Őt, hogy Ő adott örök életet. Imádtam és magasztaltam az Urat, és tudtam ezt igazán szívből tenni. Várva és imádva Őt, Aki megváltott, Aki mindent megbocsátott, Aki gyermekévé fogadott, s örökre Magáévá tett, Aki el fog jönni utánam.
Nem is lehet most sem más mint öröm, imádat és magasztalás a szivemben Iránta.
"Annak pedig, a ki véghetetlen bõséggel mindeneket megcselekedhetik,(...)
Annak légyen dicsõség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségrõl nemzetségre örökkön örökké. Ámen." Efézus 3,20-21
"Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!" Jelenések 22,20

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

wow :)
Nem csinaltal egy kepet legalabb? Olyan szepnek olvastam el, hogy latni szerettem volna... szeretnem meg most is :)

Milyen erdekes igy az elete valakinek, amikor egy-egy pillantast post-ol ki belole... hm.

Mikozben ide irogatok a napsugarak csak ugy elvagjak a latoteremet, s jo melegedni a simogato vegukon... s csak annyit irok meg, hogy szep remenysegunk van, felho ide vagy oda, napsugar itt vagy ott... we have future, meg akkor is ha neha nem azt latom, erzem vagy mutatom ki...

ifikonfira nem josz? oszkaar? :)

Laszlo írta...

Szia, kiddos :)
Nem tudtam képet csinálni, legalábbis jó színekben, mert a fényképezőgépem még nem érkezett meg.

Te, neked igazad van, tudtad? :P

Persze, hogy mindig van future, sőt mindig süt is a nap, de sokszor a felhők eltakarják :)

Milyen konfira hívsz? Vagy eddig már le is járt? Nem hiszem, hogy elérnék.

Névtelen írta...

oszkaar, zilah-ra hivnalak, majus utolso 7vegeje, www.zifi.ro-n talalsz infokat. Ha tudsz jonni, gyere, irjal nekem. Feliratlak en.