Most láttam, hogy az utolsó előtti bejegyzésemnek is ez a címe. De talán annyira közel van, hogy még ez sem túl sok erre gondolni.
Mostanában mindegyre foglalkoztat az, hogy jön vissza az úr. Nagyon sok ige, nagyon sok jel, nagyon sok belső meggyőződés arra nézve, hogy igen-igen közel van.
Érdekes módon, a napokban mind többször előjöttek ilyen dolgok: ha meghalok, vagy nem leszek többet itt, hova forduljanak a családtagjaim, milyen bankban tartom a pénzem, milyen telefonszámon keressék a biztosítót, ha külföldön történik ilyesmi velem, meg ilyenek.
Aztán néhány napja, olyan kínos módon jelentkezik gyakran az a tudat, hogy szeretteim, barátaim, rokonaim, ismerőseim, akik nem ismerik az Urat, el fognak kárhozni. Eszembe jut anyum, a tesóm, s fájó szívvel könyörgök megtérésükért...bemegyek az iskolába, s elképzelem a diákjaimat, ahogy a pokolban szenvednek... átmegyek unokanagybátyámékhoz, s eszembe jut, ahogy éveken át vallotta az ateizmustát s ezért örök kárhozat vár rá... majd előjönnek rokonaim, barátaim, s tudom, hogy ha meg nem térnek hamarosan, örökre elvesztik a lehetőséget... Ilyenkor kicsit meginog bennem az a vágy, hogy "Jövel, Uram Jézus". Ahogy Pál mondta: nem is tudom, hogy mi is a jobb; vágyni arra a legcsodálatosabb dologra, hogy most Vele legyek, vagy kívánni, hogy még késlekedjen, hogy sokan megtérhessenek.
Irgalmazzon nekünk az Úr!
