Azon gondolkoztam, amin nem sokat gondolkozunk, mi, keresztyének, akik hitből kellene éljünk.
Ez az élet csupán azért van, hogy az örökkévalóságot eldöntse. És minden, ami életemben van, minden döntés, minden lépés, minden cselekedet csupán annyiban ér valamit, amennyiben az örökkévalóságban való életemet gazdagabbá, dicsőségesebbé teszi. Jó erre gondolni. Jó így is nézni azt, hogy Isten teljes odaszánást kíván tőlünk. Merthát nemcsak kívánja, hanem meg is jutalmazza csodálatosan. Jó volna alapozni erre, és sokat gondolni döntésekben, próbákban, szenvedésekben.
Péter levele - amely a szenvedésben levő keresztyéneknek szól - sokszor említi a dicsőséget. Jó az embernek tekinteni arra, hogy ha valamiben megteszi az Úr akaratát, akkor annak jutalma lesz az örökkévalóságban. És ha nem vállalja a tanítványságot, akkor meg szegény lesz ott.
Bárcsak lennék ott én is minél gazdagabb. Bárcsak mind többet adnék oda az Úrnak életemből. "Az igaz ember pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem."
