Szerelem elso latasra. Nem hiszek az ilyesmiben. De ennek a varosnak mindenkeppen megvan egy gyonyorusege, ami egyre jobban hatol belem, ahogy itt lakom.
Az idojaras valtozo nagyon, ma is volt eso is, meg kek eg is. Csak vagy ketszer tortent meg, hogy borig azzak, azon kivul elegge turheto, s meg lehet szokni. Foleg ha az embernek van esokabatja, esonadragja es esernyoje.
A varos maga nagyon szep.
Itt mar tavasz van februar vegen, a fu es a bokrok gyonyoruen zoldek, a narciszok magasak, a gyumolcsfak kiviragoztak, a siralyok vidaman bamulnak a haztetokrol szerteszet es repdesnek a varosban.
Az epuletek gyonyoruek. Egyforma hazak egy-egy utcaban, talalo szinekkel, izleses kertek, rengeteg zold-terulet, s kizarolag csak hazak, kiveve a magasabb kereskedelmi epuleteket, amik a kozpontban is legfeljebb 2-3 emeletig nonek fel.
Az emberek nagyon kedvesek. Bocsanatot kernek, ha en utkozom belejuk; az uzletekbe bemehetek teli taska elelemmel, mert megbiznak az emberben; egyik este szaladtam az utcam, mert siettem valahova, s egy ember megallt az autoval, hogy kerdezze meg, hogy sietek-e, s hogy ne vigyen-e el a kozpontig; az autok megallnak ha gyalog, vagy biciklivel akarok atkelni, s ha megzavarom is oket, sosem dudalnak.
Csendes is a varos. Nincs duda hang, nem kiabal senki, nem hallgat senki hangos duborgo zenet. Mentohangot is ma hallottam eloszor, egy het utan.
Mostmar csak dolgoznom kell szorgalmasan, s Istenben maradnom husegesen, s halas lennem mindezert a szepsegert amit kaptam.
Ja, s persze, a vegen meg szepen ugyesen hazamennem.
csütörtök, március 06, 2008
Kepek
Na, meglett a webalbumom.
A repulesrol a kepeket majd kesobb toltom fel, mert nincs meg minden.
Es Marta, a te kedvedert (es az enyemert is) majd keszitek kepeket az esoben is, merthat ezek a feltoltott kepek nagyreszt derus idoben voltak keszitve.
A repulesrol a kepeket majd kesobb toltom fel, mert nincs meg minden.
Es Marta, a te kedvedert (es az enyemert is) majd keszitek kepeket az esoben is, merthat ezek a feltoltott kepek nagyreszt derus idoben voltak keszitve.
hétfő, március 03, 2008
Galway
Na, megérkeztem!
Az utazás csütörtökön szuper volt, megéltem első repülési élményemet. Szuper volt a világot fentről látni, a felhőket a napsütésben nem alulról bámulni, hanem felettük repülni.
(Igaz, majdnem lekéstük a második repülőt Londonból, de végül beértünk szó szerint utolsó percben)
A megérkezés szép volt, a Bed & Breakfast szuper, s a város elbűvölő! Első nap szép idő volt, s már akkor szerelmes lettem ebbe a városba.
Az elkövetkező napokban megismerkedtem az itteni óceánmelletti időjárással: ahol a szél minden irányból fúj, az eső nem csak fentről, hanem oldalból is esik, s esernyővel tetőtől talpig megázik az ember, s ahol a romániai esernyők első nap tönkre mennek.
De nem baj, mert a nap is süt néha, akkor is ha dominál az eső, szél (ma reggel hó is hullott). S azt veszem észre, hogy az emberek esőben is sokszor ernyő nélül járnak, s mégsem néznek ki elázottnak, mint mi. A biciklizés is normális az esőben. Lehet, másképpen kell hozzáállni az időjáráshoz, s vagy biciklit venni, vagy megszokni a félórás (vagy hosszabb) gyaloglásokat.
Pénteken délelőtt meglátogattunk két lakást, ami elég kiábrándító volt. Délután találtunk egyet, amire egyből igent mondtunk, s be is költöztünk szombaton. Nagyon kedves és kellemes kis ház.
Bevásároltunk, berendezkedtünk, s lassan otthon is érzem magam ott, s a kis szobámban, a kék-fehér-zöld ágyneműmmel.
A tegnap (vasárnap) egy gyülekezetben is voltam, ami felemelő és áldott volt.
Ma meg megkaptam a laptopomat, s az intézkedések között várom a dolgok alakulását, hogy kezdjem meg a munkát.
Addig is hiányoznak az otthoniak, de a sok rohanás között nincs sok időm gondolkozni rajta. S amúgyis azt tapasztalom, hogy Úr széppé teszi dolgaimat a behatásoktól függetlenül.
Az utazás csütörtökön szuper volt, megéltem első repülési élményemet. Szuper volt a világot fentről látni, a felhőket a napsütésben nem alulról bámulni, hanem felettük repülni.
(Igaz, majdnem lekéstük a második repülőt Londonból, de végül beértünk szó szerint utolsó percben)
A megérkezés szép volt, a Bed & Breakfast szuper, s a város elbűvölő! Első nap szép idő volt, s már akkor szerelmes lettem ebbe a városba.
Az elkövetkező napokban megismerkedtem az itteni óceánmelletti időjárással: ahol a szél minden irányból fúj, az eső nem csak fentről, hanem oldalból is esik, s esernyővel tetőtől talpig megázik az ember, s ahol a romániai esernyők első nap tönkre mennek.
De nem baj, mert a nap is süt néha, akkor is ha dominál az eső, szél (ma reggel hó is hullott). S azt veszem észre, hogy az emberek esőben is sokszor ernyő nélül járnak, s mégsem néznek ki elázottnak, mint mi. A biciklizés is normális az esőben. Lehet, másképpen kell hozzáállni az időjáráshoz, s vagy biciklit venni, vagy megszokni a félórás (vagy hosszabb) gyaloglásokat.
Pénteken délelőtt meglátogattunk két lakást, ami elég kiábrándító volt. Délután találtunk egyet, amire egyből igent mondtunk, s be is költöztünk szombaton. Nagyon kedves és kellemes kis ház.
Bevásároltunk, berendezkedtünk, s lassan otthon is érzem magam ott, s a kis szobámban, a kék-fehér-zöld ágyneműmmel.
A tegnap (vasárnap) egy gyülekezetben is voltam, ami felemelő és áldott volt.
Ma meg megkaptam a laptopomat, s az intézkedések között várom a dolgok alakulását, hogy kezdjem meg a munkát.
Addig is hiányoznak az otthoniak, de a sok rohanás között nincs sok időm gondolkozni rajta. S amúgyis azt tapasztalom, hogy Úr széppé teszi dolgaimat a behatásoktól függetlenül.
péntek, február 15, 2008
Eltávozásom Kolozsvárról
Már megint az eltávozásról írok. Ezen kivül már csak egyet akarok írni: amikor Segesvárról elmegyek.
Most azt akarom mondani, hogy nagyon szép volt az eltávozás, ha fájdalmas is.
A búcsúzások nagyon meghatóak és bensőségesek voltak, és sokszor közel álltam a síráshoz, de olyankor eltereltem gondolataimat...
Megláttam azt, hogy barátaim, testvéreim ragaszkodnak hozzám, hogy kölcsönösen ők is szeretnek, ahogy én őket. S ez nagyon jól esett. Sokan keresték, hogy még együtt legyünk az utolsó napokban (amit én is akartam). Sokan búcsúztak könnyes szemmel, vagy kifejezték, hogy tényleg szomorúak. A gyülekezetben imádkoztak értem és még egy Zsoltárt is szívemhez kötöttek el az "Isten velünk, viszontlátásra" ének előtt. Barátaim is kifejezték, hogy sajnálják, hogy nem látnak hosszú ideig. Lakótársaim imával és könnyekkel bocsátottak el.
Amikor a vonathoz indultam, s utoljára jöttem ki a ház kapuján, vagy amikor elindult a vonat... hálát adtam.
El sem tudom számolni még magamban sem, hogy mennyi szépet és jót kaptam a négy és fél év alatt, míg ott voltam, amiért nagyon hálás vagyok.
Ez most a fő motívuma a szívemnek a búcsúzás és eltávozás összefüggésében.
Most azt akarom mondani, hogy nagyon szép volt az eltávozás, ha fájdalmas is.
A búcsúzások nagyon meghatóak és bensőségesek voltak, és sokszor közel álltam a síráshoz, de olyankor eltereltem gondolataimat...
Megláttam azt, hogy barátaim, testvéreim ragaszkodnak hozzám, hogy kölcsönösen ők is szeretnek, ahogy én őket. S ez nagyon jól esett. Sokan keresték, hogy még együtt legyünk az utolsó napokban (amit én is akartam). Sokan búcsúztak könnyes szemmel, vagy kifejezték, hogy tényleg szomorúak. A gyülekezetben imádkoztak értem és még egy Zsoltárt is szívemhez kötöttek el az "Isten velünk, viszontlátásra" ének előtt. Barátaim is kifejezték, hogy sajnálják, hogy nem látnak hosszú ideig. Lakótársaim imával és könnyekkel bocsátottak el.
Amikor a vonathoz indultam, s utoljára jöttem ki a ház kapuján, vagy amikor elindult a vonat... hálát adtam.
El sem tudom számolni még magamban sem, hogy mennyi szépet és jót kaptam a négy és fél év alatt, míg ott voltam, amiért nagyon hálás vagyok.
Ez most a fő motívuma a szívemnek a búcsúzás és eltávozás összefüggésében.
hétfő, február 04, 2008
Olyan jól esik
hogy olyan drága barátaim vannak.
A napokban nagyon kellemes bánásban volt részem. A tegnap a szülinapom volt. A felköszöntések már csütörtökön kezdődtek.
Szombat este Editék ifi után szülinapi együttlétet szerveztek nekem a csoporttársakkal. Nagyon, de nagyon kedvesek voltak, s nagyon jól telt ott!
Aztán ma délután egy tanulási szünetben hallom, hogy kint az ebédlőben éneklik, hogy "La multi ani...". Kimegyek, s hát ott van vagy tizenöt lakótársam, s Atti is meg Jenő is, és boldog szülinapot énekelnek nekem. Hihetetlen, s nagyon de nagyon kellemes meglepetés volt.
Az elválás miatti egyre növekvő szorongás most is megvan. Fáj. Elveszítem őket, akik ez elmúlt öt évembe jelenlétűkkel gyönyörűséget hoztak, s ragaszkodásukkal kölcsönös és igazi barátságot tanusítottak.
De a napokban arrafelé irányultak a gondolataim, hogy a panaszkodás helyett inkább hálás legyek értük, s azért, ami volt. És hálás vagyok.
Hálás vagyok értük, hálás vagyok nekik, barátaimnak, akikről nem is álmodtam, hogy ennyien és ilyen drágák lesznek.
Hálás vagyok azokért, akik az ifiben vannak, azokért, akiket az egyetemen keresztül ismerhettem meg, s akiket rajtuk keresztül is. Hálás vagyok lakótársaimért, s akiket rajtuk keresztül ismertem meg.
Alig bírom összeszámolni azokat, akiktől annyit kaptam, s akikhez annyi drága emlék fűz.
Sírok utánuk és visszasírom a velük eltöltött pillanatokat, de hálás szívvel veszem őket Uramtól és tudom, hogy továbbra is Ő tart össze velük, s az elválás semmiképpen sem örök.
szombat, február 02, 2008
Nem adott örökséget
"A Lévi nemzetségének pedig nem adott vala Mózes örökséget. Az Úr, Izráelnek Istene az ő örökségök." (Józsué 13,33)
Manapság sokat harcolunk az anyagiakért. Úgy tűnik, mind jobban elfelejtjük azt, hogy "semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit". S aztán hajszoljuk a pénzt, a gazdagságot, megelégedést, örömet remélve benne.
De nem találunk. Sajnos az embernek sokszor évtizedek kellenek, amíg ezt felismeri, ha egyáltalán eljut oda. Pedig a válasz itt a szemünk előtt (olvassátok el például az 1Timóteus 6:6-10-et).
Olyan csodálatosan fejezi ki ez az igevers azt, hogy felette állunk annak, amit ez a földi lét kínál nekünk. Az Ószövetségben ez még nagyobb dolog volt, hiszen Isten áldását a földi jólétben látták meg.
"Nem" - mondta Isten. "Ti nem kaptok örökséget. Ti kaptok valamit, ami minden elképzeléseteket fölülmúl, amihez hasonlót a világ gazdagsága nem adhat, s amit el nem vehet senki tőletek. Megkapjátok ebben az életben a túlcsorduló bővölködést és beteljesedést. Én leszek a ti örökségetek."
Olyan jó, hogy az enyém is Ő. Olyan jó, hogy odaáldozta a Fiát, hogy ezt megvalósítsa, s teljes egészében és valóságában itt és most élvezhessem ezt az örökséget.
Az ÚR az én örökségem. Köszönöm!
kedd, január 29, 2008
netdisaster.com
Ezzel fel lehet szívni az egész szöveget a blogomról :D
Amúgy ki lehet próbálni más katasztrófákat s bármilyen internetes címet...
Amúgy ki lehet próbálni más katasztrófákat s bármilyen internetes címet...
vasárnap, január 27, 2008
Caring for a Baby 101
Na, készülödő vagy jelenlegi kismamák és kispapák, itt van egy fontos és tanulásgos képes tanácsadó, hogy hogyan szabad illetve nem szabad bánni egy kisgyerekkel.
szombat, január 26, 2008
Egyre növekvő
szorongást érzek szívemben az írországi elmenetelemmel kapcsolatban, különösen a lakótársaimra, lakókörülményemre nézve.
Barátaimat viszontlátom, gyülekezetet megint, a családot mindig fogom látni (ameddig az ÚR engedi), de ezt a lakóközösséget, ahol most vagyok, azt a 6 drága embert, akivel lakom egy szinten, s a másik 11 drága embert, aki a földszinten lakik... végleg elveszítem.
Egyet-kettőt közülük talán úrjalátok, esetleg többüket is valami különlegesebb alkalmon, de úgy fáj most érezni, hogy elmegyek abból a házból ÖRÖKRE.
Nem tudok majd reggel együtt enni velük, vagy amikor belefáradtam a tanulásba, vagy az egyedüllétbe, átmenni Alinhoz, vagy a lányokhoz, vagy lemenni látogatóba, s felvidulni. Nem lesz kivel az ebédlőbe kivigyük a matracainkat, s ott alugyunk a fiúkkal mind, vagy nem lesz kinek az ajtaját elbarikádozzam a fotellel, vagy az asztallal, hogy meglepődjenek, amikor éjjel a fürdőbe mennek, vagy amikor felkelnek. Nem lesz aki ujjongással fogadjon, amikor megérkezem, vagy aki könyörögjön, hogy ne három, hanem csak két napot maradjak itthon, hogy lehessek velük.
Vagy lesz?
Mindenestre nehéz lesz megszokni nélkülük. Nehéz lesz egyedül lenni.
Habár azt tudom - s ez a szívemben volt a szorongás között is -, hogy Isten mindig meg fog áldani, s életemet derűssé teszi, ha hagyom.
De akkor is félek a búcsúzástól és szorong a szivem...
Barátaimat viszontlátom, gyülekezetet megint, a családot mindig fogom látni (ameddig az ÚR engedi), de ezt a lakóközösséget, ahol most vagyok, azt a 6 drága embert, akivel lakom egy szinten, s a másik 11 drága embert, aki a földszinten lakik... végleg elveszítem.
Egyet-kettőt közülük talán úrjalátok, esetleg többüket is valami különlegesebb alkalmon, de úgy fáj most érezni, hogy elmegyek abból a házból ÖRÖKRE.
Nem tudok majd reggel együtt enni velük, vagy amikor belefáradtam a tanulásba, vagy az egyedüllétbe, átmenni Alinhoz, vagy a lányokhoz, vagy lemenni látogatóba, s felvidulni. Nem lesz kivel az ebédlőbe kivigyük a matracainkat, s ott alugyunk a fiúkkal mind, vagy nem lesz kinek az ajtaját elbarikádozzam a fotellel, vagy az asztallal, hogy meglepődjenek, amikor éjjel a fürdőbe mennek, vagy amikor felkelnek. Nem lesz aki ujjongással fogadjon, amikor megérkezem, vagy aki könyörögjön, hogy ne három, hanem csak két napot maradjak itthon, hogy lehessek velük.
Vagy lesz?
Mindenestre nehéz lesz megszokni nélkülük. Nehéz lesz egyedül lenni.
Habár azt tudom - s ez a szívemben volt a szorongás között is -, hogy Isten mindig meg fog áldani, s életemet derűssé teszi, ha hagyom.
De akkor is félek a búcsúzástól és szorong a szivem...
péntek, december 28, 2007
Örvendj, világ!
Karácsony előtt készítettem az énekeket, s gondoltam, megpróbálom ezt négyszólamban:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)